­
­

Az első bejegyzés

4:06

Hamarosan betöltöm a 25. életévemet, s ennek alkalmából eldöntöttem, nem álmodozom tovább egy saját blogról, hanem igenis belevágok, és teszek azért, hogy a dolog ne csak kósza ábránd maradjon. Mindig is tudtam, az írás számomra több mint egy egyszerű hobbi. Olyasvalami, amivel szívesen foglalatoskodnék egész hátralévő életemben. De valahogy olyan kusza volt minden a fejemben, fogalmam sem volt róla, miként is valósíthatnám meg a terveimet. Kellett egy kis idő, mire letisztáztam magamban mindent. Még most is akadnak bennem kérdőjelek, ám a korábbi próbálkozásaimmal ellentétben, most úgy érzem, végre megértem a feladatra. Már "Nagylány vagyok, aki tudja, hogy mit akar." Hogy valóban készen állok-e, azt majd ti fogjátok eldönteni. Szívesen fogadok minden építő jellegű kritikát, nyugodtan írjátok le az észrevételeiteket. Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni annak érdekében, hogy egy igényes blogot hozzak létre számotokra. Bízom benne, hogy ez sikerül is, és visszatérő látogatóim lesztek. Addig is, minden jót kívánok nektek. :)

You Might Also Like

0 megjegyzés

Közösségi oldalak

Nyilatkozat