­
­

Így lettem Kelemen Kabátban rajongó, alig egy perc alatt

5:37

A zenei ízlésem elég szerteágazó, a poptól kezdve a rockig szinte mindent meghallgatok. Viszont vannak bizonyos dalok, amiket soha, semmilyen körülmények között nem szeretnék meghallgatni. Az egyik ilyen a Kelemen Kabátban "Nyári dallam" című slágere. A maga műfajában természetesen egy nagyon jó kis nóta, de ez a stílusvilág olyan messze áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Így hát ha tehettem, szándékosan kerültem az együttest. Óriási hiba volt. 2016 júliusában, a bajai Halfőző fesztiválon léptek fel. A kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, ezért úgy döntöttem, csak elmegyek, és megnézem, mit alkotnak a színpadon. Már az első dal elhangzása után, legszívesebben a fejemet vertem volna a falba, amiért mindeddig teljesen figyelmen kívül hagytam a bandát. Ugyanis egy hihetetlenül tehetséges kis csapatról van szó, akik a számaikkal megsiratnak, megnevettetnek és biztosítják számodra a legjobb bulik alaphangulatát is. Azalatt a röpke egy és fél óra alatt, megannyi érzést tudtak átadni "Kelemenék", hogy én csak álltam, és pislogtam. Számtalan koncerten részt vettem már, ráadásul sok előadó pályafutását is figyelemmel kísérem, de egyik sem volt annyira lenyűgözően sokszínű, mint ez a banda. Én lepődtem meg a legjobban, amikor a koncert után az volt az első dolgom, hogy beleássam magam a munkásságukba. Ráadásul minél mélyebbre ástam, annál biztosabb lettem abban, ez az együttes tényleg maga a TEHETSÉG. A "Szívdöglesztő" című daluk pedig számomra maga a tökély, ennél csodálatosabb szerelmes számot, aligha hallottam. Tényleg, ha akarnék se tudnék egy rossz sort írni róla. Az énekest szintén csak dicsérni tudom. Horváth Boldi hangja semmi kivetnivalót nem hagy maga után, élőben is ugyanolyan profi. De nem csak ő, a "Kelemen Kabátban" minden tagja nagyszerű munkát végez. Nem fogok hazudni, a koncerten körülbelül egy perc alatt rajongót faragtak belőlem. Belőlem, aki a "Nyári dallamot" meghallva a világ másik végére is képes lett volna elfutni.
Egy szó mint száz, A "Kelemen Kabátban" nevezetű együttest csak ajánlani tudom nektek. Sőt! Véleményem szerint azon tehetséges bandák közé tartoznak, akiknek a dalait kötelező meghallgatni. Higgyétek el, nem fogtok csalódni. Értékelés: 10/10 Mert "szívdöglesztők" a számaik :)


You Might Also Like

0 megjegyzés

Közösségi oldalak

Nyilatkozat