­
­

Vélemény - Leopard trailer

7:16

Aki ismer, az nagyon jól tudja, megszállottja vagyok Írországnak. A kultúrájuktól kezdve, egészen az ország gyönyörű tájaiig, szinte mindent imádok benne. Épp emiatt, mondhatni bármit képes vagyok megkedvelni, aminek köze van a zöld szigethez. A másik dolog, amivel akármit eladhatnak nekem, az a testvérek közötti kapcsolat. Fogalmam sincs miért, de úgy van kódolva az agyam, hogyha ez a két dolog valahol szóba kerül, automatikusan oda fordítom a figyelmemet. Lényeg a lényeg, oda vagyok az írekért, meg a testvérekért. Gondoljatok bele, mit éreztem akkor, amikor rátaláltam a Leopardra. A leírás szerint egy írországi kis faluban játszódik a történet, egy testvérpárral a középpontban. Őszintén mondom, nekem ez már bőven elég információ volt ahhoz, hogy feltegyem az általam megnézni kívánt filmek listájára. Mivel nem egy nagy költségvetésű, agyonreklámozott mozifilmről beszélünk, úgy gondoltam írok Nektek róla pár sort. Én is teljesen véletlen találtam rá a trailerre, de örülök, hogy így történt. Szerintem mindenképpen említést érdemel. Ha másért nem is, Eoin Macken miatt mindenképpen. Az ír színész, aki a Magyarországon is vetített "Merlin kalandjai" című sorozatban Gwaine-t játszotta, egy személyben a film rendezője, forgatókönyvírója és főszereplője. A Leopard mondhatni 90%-ban az ő munkáját dicséri. A maradék 10%-ot a film többi színészének köszönhetjük. Külön kiemelném a másik főszereplőt játszó Tom Hoppert, akinek a neve szintén nem ismeretlen a magyar tévénézők számára. Őt is láthattuk a Merlinben, Percivalt keltette életre. A többieket sajnos még nem ismerem, így róluk nem tudok nyilatkozni. 
kép forrása: www.facebook.com/leopardthefilm
Bár magát a filmet még nem láttam - de nagyon szeretném megnézni - Tom és Eoin eddigi színészi pályafutását elnézve, az alakítással szerintem nem lehet gond. Azért már a bemutatóból is érezni lehet, hogy konyítanak a szakmához. 

De térjünk át egy kicsit magára a történetre. Adott két testvér, akik már egy jó ideje eltávolodtak egymástól, majd apjuk rejtélyes halálát követően az útjaik ismét kereszteződnek egymással. Eleinte hadilábon állnak egymással, ám minden megváltozik, amikor találnak egy sérült lányt a mocsárban. Majd az események ezt követően nem várt fordulatokat vesznek. 



Maga a sztori nekem nagyon érdekesnek hangzik. Bár bevallom őszintén, számomra igazából teljesen mindegy miről is szól egy film, ha a karakterek jól vannak felépítve. Így látatlanban erről nem sokat tudok mondani, de a tény, hogy Eoinnek pszichológiából van diplomája, ebből a szempontból szerintem mindenképp biztató. 
A trailer hangulata egyébként rendkívül rideg és nyomasztó, pontosan olyan, mint amilyennek egy jó thrillernek lennie kell. Engem hihetetlenül lekötött, pedig alapjáraton nem vagyok nagy rajongója ennek a műfajnak.  

Sajnos elég nagy annak a valószínűsége, hogy idehaza nem fogják leadni, de remélhetőleg valamilyen formában minden ország számára elérhető lesz. A bemutató alapján én úgy gondolom, mindenképpen megérdemel egy esélyt. Aztán majd meglátjuk. Ha sikerül megnéznem, majd arról is tájékoztatlak titeket. 

Nektek egyébként a videó alapján mi a véleményetek a filmről? Megnéznétek?   

You Might Also Like

0 megjegyzés

Közösségi oldalak

Nyilatkozat