Blogangyal

Children of Distance a Bajai Halászléfőző Fesztiválon kép forrása: Fercsák Róbert Facebook oldala (Fotó: Kelemen Áron)

A jelenleg is aktív magyar együttesek közül a Children of Distance mondhatni az egyetlen, amibe első hallásra beleszerettem. Mint ahogyan a legtöbben, úgy én is az "Emlékezz rám 2"-nek köszönhetően ismertem meg őket. Látszólag a semmiből, egyszer csak megjelentek a hazai zenei palettán, és belevésték magukat megannyi ember emlékezetébe.
Nehéz is a srácokról objektív véleményt alkotnom, hisz régóta a legnagyobb kedvenceim között foglalnak helyet. Kívülről fújom szinte az összes dalukat, és nem telik el úgy nap, hogy ne játszanám le valamelyik számukat. De hogy miért is szeretem őket ennyire? A válasz szerintem nem szorul különösebb magyarázatra. Ha meghallgattok tőlük valamit, azonnal érteni fogjátok. Ezek a srácok nem csak képletesen teszik bele szívüket-lelküket a dalaikba, hanem a szó szoros értelmében. És igen, emellett még hihetetlenül tehetségesek is. Szó mi szó, nem ismerek minden magyar előadót, de ettől függetlenül meg merem kockáztatni, hogy a Children of Distance tagjai írják hazánkban a legszebb és legkreatívabb dalszövegeket. Esküszöm, én minden egyes újonnan megjelent számnál csak ámulok és bámulok, hogy miként is lehet ilyen csodálatos szókapcsolatokat összerakni. Amik ráadásul őszinték, és szívhez szólóak. Nem csak szeretem, de tisztelem is őket a munkásságukért.
Pontosan, a fent említett okok miatt, két évvel ezelőtt izgatottan vártam a Bajai Halászléfőző Fesztivált, ahol akkor ők is felléptek. Mivel korábban még nem voltam egy koncertjükön sem, nem igazán tudtam, élőben mire számíthatok. De azért csak befurakodtam az első sorba, hogy a lehető legjobb helyről figyeljem a műsort. Hála a srácoknak, végigbuliztam azt az estét, és manapság életem egyik legemlékezetesebb koncertélményeként gondolok vissza rá. Az egyetlen negatívum, ami azon az estén megfogalmazódott bennem, Ladányi Patrícia volt. Félreértés ne essék, iszonyatosan tehetséges hölgyről van szó, viszont anno az ő produkciója - ahogy tehetségkutatós körökben szokás mondani - a többiekhez képest annyira nem jött át.

Children of Distance a Bajai Halászléfőző Fesztiválon kép forrása: Fercsák Róbert Facebook oldala (Fotó: Kelemen Áron)

Múlt hét pénteken - ismét a Bajai Halászléfőző Fesztiválnak köszönhetően - újra élőben láthattam a csapatot. Természetesen most is a legelső sorokban vártam a bulit, és egyáltalán nem hiába. Az a helyzet, hogy ebbe ha akarnék se tudnék belekötni. Pati volt számomra az egyik legnagyobb pozitívum, az elmúlt két évben szerintem rengeteget fejlődött. Azt gondolom, hogy külön elismerést érdemel. A fiúk pedig simán hozták a szokásos formájukat, és "Kutyával" abszolút levettek a lábamról. A koncert ideje alatt pedig nagyszerű hangulatot csináltak, és a közönséggel is pillanatok alatt megtalálták az összhangot. Az időjárás a koncert vége felé esővel fenyegetett, de igazából az sem zavart volna, ha leszakad az ég. Ugyanúgy ott tudtak volna tartani a színpad előtt. Egy szó, mint száz, hihetetlenül jó buli volt. Bánhatja, aki nem volt ott! :)

A 90-es évek elején születtem, amire büszke is vagyok. A gyerekkorom nagy részét internet és számítógépek nélkül töltöttem el. Igen, napjainkban ezek már nélkülözhetetlen dolgok, és nagyon hasznosak, de semmi pénzért nem cserélném el azokat az éveket, a mostani tinédzser korosztályéra. 

Így visszagondolva, vicces volt egész nap a rádió/TV mellett csücsülni, és várni a kedvenc dalunkra, hogy végre leadják. Nem volt YouTube, nem tudtuk rátenni a kedvenc számunkat a telefonunkra, de ha szerencsénk volt, egy üres kazettára felvehettük, és bármikor visszahallgathattuk. (Persze azért az sem volt egy egyszerű művelet.)  

A mostani bejegyzésben szeretnék megmutatni Nektek öt dalt a gyerekkori kedvenceim közül. Nosztalgiázzunk egy kicsit! 

1. Emberek – Tábortűz  (1997)

Nem igazán tudom megmondani, mikor találkoztam először a dallal, viszont arra tisztán emlékszem, hogy már kisgyerekként a kedvenceim között foglalt helyet. A dallam csodálatos, a szöveg szívhez szóló, igazából ez a legtökéletesebb szám, amit valaha is hallottam. Az egyetlen dolog, ami miatt mondhatni mégis igen ritkán hallgatom, az az, hogy szinte mindig elbőgöm magam rajta. De szerintem nem vagyok ezzel egyedül. A „Tábortűz” a legkeményebb szíveket is képes megérinteni. 

Másrészt pedig, Miller Zoltán hangját egyszerűen imádom. Amióta belevetettem magam a zenehallgatók világába, számomra ő az abszlút favorit. Nem követem napi szinten a pályafutását, és nem vagyok ott minden koncertjén, de nekem mindig Zoli marad Magyarország legszebb hangú férfi énekese. A nők között Vágó Bernadett az, akiről hasonló véleményen vagyok. Érdekesség, hogy ők ketten jelenleg egy párt alkotnak, és első közös gyermeküket várják. Ezúton is gratulálok nekik!

2. Republic – 67-es út (1994) 

Azt hiszem, nem szorul különösebb magyarázatra, miért is szeretem ezt a dalt. Igen, a megjelenésének idején még elég kicsike voltam, mégis nagyon megragadt a fejemben. Azt hiszem, ez nem véletlen. Ahogyan az sem, hogy több mint tíz év elteltével, az emberek még mindig kívülről fújják ennek a számnak minden egyes sorát. Igazi örökzöld sláger, ami soha nem fog kimenni a divatból. 

3. Avril Lavigne – Complicated (2002)

A 90-es évek szülötteinek nem kell ezt a dalt bemutatni. Nincs olyan ebben a korosztályban, aki ne ismerné Avril Lavigne legelső slágerét. Bevallom őszintén, annak idején nem voltam nagy rajongója. Természetesen ismertem – ki nem – és szerettem a számait, viszont tökéletesen meg is voltam nélküle. Leszámítva a „Complicated”-et. Ebben van valami, ami nagyon megfogott. Anno rongyosra hallgattam. Egyszerű, de mégis teljesen magával ragadja az embert. Személy szerint én rettenetesen hiányolom az ilyen dalokat a mostani zenei életből. Még ha korábban nem is ezt gondoltam, az elmúlt évekre visszatekintve egyértelművé vált számomra, hogy Avril a legjobb énekesnők egyike.

4. Lighthouse Family – High (1997)

Nos, ezt a dalt az egykori Westelnek köszönhetően ismertem meg. Biztosan sokan emlékeztek a telefontársaság azon reklámjára, melyben egy irodaház lámpáit úgy kapcsolgatta fel a srác, hogy a fények végül egy smileyt adtak ki. Nos, ennek a reklámnak az aláfestő zenéje volt ez a dal. Akkoriban még csak egy rövid részletet hallhattam belőle, de elsőre beleszerettem. Igazából nem tudom megmondani miért, de teljesen magával ragadott. És magával is ragad, mind a mai napig. Ki tudja, talán csak a nosztalgia teszi, hogy ennyire oda vagyok érte. Egy biztos, hogy imádom! 

5. Crystal – Ezer hold (2000) 

Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb együttese, egyértelműen a Crystal volt. A mai napig kívülről fújom az összes dalukat, és szerintem még az éjszaka közepén, álmomból felkeltve is el tudnám énekelni bármelyik számuk szövegét. Az ír hangzásvilágú popslágerekkel engem abszolút levettek a lábamról. Az „Ezer hold” volt az első, amit hallottam tőlük, ezért mondhatni ez az, ami a legközelebb áll a szívemhez. Minden ezzel a számmal kezdődött. Ennek köszönhetem, hogy végül hatalmas zenerajongó lettem, és mondhatni 24 órából 24-ben tényleg hallgatok valamit. Örökké a kedvencem lesz.  

Nos, ezek lennének a számomra legkedvesebb nosztalgia dalok. Nektek melyek azok? 

Anno a nyelvtudásom szinten tartása érdekében, úgy döntöttem, hogy belevágok német tévécsatornák nézésébe. Így találtam rá a GZSZ című sorozatra, amire nagyon hamar rá is kattantam. Örülök, hogy így alakult, hisz a szériának köszönhetően számtalan német tehetséget ismerhettem meg. 

Mint például Senta-Sofia Dellipontit. Az említett hölgy 2010 és 2013 között szerepelt a GZSZ-ben, majd távozása után Oonagh néven énekesként folytatta tovább a pályafutását. Legelső dalára a Facebook-on bukkantam rá, amit ő maga osztott meg a hivatalos oldalán. Azt kell, hogy mondjam, engem első hallásra megvett. A népi elemekkel tarkított popdalaival azonnal belopta magát a szívembe. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy ez a stílus mindigis közel állt hozzám. Szinte garantálható volt, hogy a kedvencemmé válik. 

A Crystalon nőttem fel, a mai napig kívülről tudom az összes slágerüket. És anno pont ugyanazért szerettem meg azt az együttest, amiért később Oonaghot is. Mertek egyediek lenni, és a saját útjukat követni, nem pedig a média által kitaposott ösvényt követték. Ennek köszönhetően pedig, valami csodálatosat alkottak.

Másfelől pedig, Oonagh számai többek annál, mint amit az ember elsőre belelát. Az általa képviselt stílus ugyanis egy bizonyos világnézetnel is jár. Akit egy kicsikét is érdekelnek a természeti vallások – mint ahogyan engem is – azok garantáltan kedvelni fogják a munkásságát!