Blogangyal

Children of Distance a Bajai Halászléfőző Fesztiválon kép forrása: Fercsák Róbert Facebook oldala (Fotó: Kelemen Áron)

A jelenleg is aktív magyar együttesek közül a Children of Distance mondhatni az egyetlen, amibe első hallásra beleszerettem. Mint ahogyan a legtöbben, úgy én is az "Emlékezz rám 2"-nek köszönhetően ismertem meg őket. Látszólag a semmiből, egyszer csak megjelentek a hazai zenei palettán, és belevésték magukat megannyi ember emlékezetébe.
Nehéz is a srácokról objektív véleményt alkotnom, hisz régóta a legnagyobb kedvenceim között foglalnak helyet. Kívülről fújom szinte az összes dalukat, és nem telik el úgy nap, hogy ne játszanám le valamelyik számukat. De hogy miért is szeretem őket ennyire? A válasz szerintem nem szorul különösebb magyarázatra. Ha meghallgattok tőlük valamit, azonnal érteni fogjátok. Ezek a srácok nem csak képletesen teszik bele szívüket-lelküket a dalaikba, hanem a szó szoros értelmében. És igen, emellett még hihetetlenül tehetségesek is. Szó mi szó, nem ismerek minden magyar előadót, de ettől függetlenül meg merem kockáztatni, hogy a Children of Distance tagjai írják hazánkban a legszebb és legkreatívabb dalszövegeket. Esküszöm, én minden egyes újonnan megjelent számnál csak ámulok és bámulok, hogy miként is lehet ilyen csodálatos szókapcsolatokat összerakni. Amik ráadásul őszinték, és szívhez szólóak. Nem csak szeretem, de tisztelem is őket a munkásságukért.
Pontosan, a fent említett okok miatt, két évvel ezelőtt izgatottan vártam a Bajai Halászléfőző Fesztivált, ahol akkor ők is felléptek. Mivel korábban még nem voltam egy koncertjükön sem, nem igazán tudtam, élőben mire számíthatok. De azért csak befurakodtam az első sorba, hogy a lehető legjobb helyről figyeljem a műsort. Hála a srácoknak, végigbuliztam azt az estét, és manapság életem egyik legemlékezetesebb koncertélményeként gondolok vissza rá. Az egyetlen negatívum, ami azon az estén megfogalmazódott bennem, Ladányi Patrícia volt. Félreértés ne essék, iszonyatosan tehetséges hölgyről van szó, viszont anno az ő produkciója - ahogy tehetségkutatós körökben szokás mondani - a többiekhez képest annyira nem jött át.

Children of Distance a Bajai Halászléfőző Fesztiválon kép forrása: Fercsák Róbert Facebook oldala (Fotó: Kelemen Áron)

Múlt hét pénteken - ismét a Bajai Halászléfőző Fesztiválnak köszönhetően - újra élőben láthattam a csapatot. Természetesen most is a legelső sorokban vártam a bulit, és egyáltalán nem hiába. Az a helyzet, hogy ebbe ha akarnék se tudnék belekötni. Pati volt számomra az egyik legnagyobb pozitívum, az elmúlt két évben szerintem rengeteget fejlődött. Azt gondolom, hogy külön elismerést érdemel. A fiúk pedig simán hozták a szokásos formájukat, és "Kutyával" abszolút levettek a lábamról. A koncert ideje alatt pedig nagyszerű hangulatot csináltak, és a közönséggel is pillanatok alatt megtalálták az összhangot. Az időjárás a koncert vége felé esővel fenyegetett, de igazából az sem zavart volna, ha leszakad az ég. Ugyanúgy ott tudtak volna tartani a színpad előtt. Egy szó, mint száz, hihetetlenül jó buli volt. Bánhatja, aki nem volt ott! :)

A 90-es évek elején születtem, amire büszke is vagyok. A gyerekkorom nagy részét internet és számítógépek nélkül töltöttem el. Igen, napjainkban ezek már nélkülözhetetlen dolgok, és nagyon hasznosak, de semmi pénzért nem cserélném el azokat az éveket, a mostani tinédzser korosztályéra. 

Így visszagondolva, vicces volt egész nap a rádió/TV mellett csücsülni, és várni a kedvenc dalunkra, hogy végre leadják. Nem volt YouTube, nem tudtuk rátenni a kedvenc számunkat a telefonunkra, de ha szerencsénk volt, egy üres kazettára felvehettük, és bármikor visszahallgathattuk. (Persze azért az sem volt egy egyszerű művelet.)  

A mostani bejegyzésben szeretnék megmutatni Nektek öt dalt a gyerekkori kedvenceim közül. Nosztalgiázzunk egy kicsit! 

1. Emberek – Tábortűz  (1997)

Nem igazán tudom megmondani, mikor találkoztam először a dallal, viszont arra tisztán emlékszem, hogy már kisgyerekként a kedvenceim között foglalt helyet. A dallam csodálatos, a szöveg szívhez szóló, igazából ez a legtökéletesebb szám, amit valaha is hallottam. Az egyetlen dolog, ami miatt mondhatni mégis igen ritkán hallgatom, az az, hogy szinte mindig elbőgöm magam rajta. De szerintem nem vagyok ezzel egyedül. A „Tábortűz” a legkeményebb szíveket is képes megérinteni. 

Másrészt pedig, Miller Zoltán hangját egyszerűen imádom. Amióta belevetettem magam a zenehallgatók világába, számomra ő az abszlút favorit. Nem követem napi szinten a pályafutását, és nem vagyok ott minden koncertjén, de nekem mindig Zoli marad Magyarország legszebb hangú férfi énekese. A nők között Vágó Bernadett az, akiről hasonló véleményen vagyok. Érdekesség, hogy ők ketten jelenleg egy párt alkotnak, és első közös gyermeküket várják. Ezúton is gratulálok nekik!

2. Republic – 67-es út (1994) 

Azt hiszem, nem szorul különösebb magyarázatra, miért is szeretem ezt a dalt. Igen, a megjelenésének idején még elég kicsike voltam, mégis nagyon megragadt a fejemben. Azt hiszem, ez nem véletlen. Ahogyan az sem, hogy több mint tíz év elteltével, az emberek még mindig kívülről fújják ennek a számnak minden egyes sorát. Igazi örökzöld sláger, ami soha nem fog kimenni a divatból. 

3. Avril Lavigne – Complicated (2002)

A 90-es évek szülötteinek nem kell ezt a dalt bemutatni. Nincs olyan ebben a korosztályban, aki ne ismerné Avril Lavigne legelső slágerét. Bevallom őszintén, annak idején nem voltam nagy rajongója. Természetesen ismertem – ki nem – és szerettem a számait, viszont tökéletesen meg is voltam nélküle. Leszámítva a „Complicated”-et. Ebben van valami, ami nagyon megfogott. Anno rongyosra hallgattam. Egyszerű, de mégis teljesen magával ragadja az embert. Személy szerint én rettenetesen hiányolom az ilyen dalokat a mostani zenei életből. Még ha korábban nem is ezt gondoltam, az elmúlt évekre visszatekintve egyértelművé vált számomra, hogy Avril a legjobb énekesnők egyike.

4. Lighthouse Family – High (1997)

Nos, ezt a dalt az egykori Westelnek köszönhetően ismertem meg. Biztosan sokan emlékeztek a telefontársaság azon reklámjára, melyben egy irodaház lámpáit úgy kapcsolgatta fel a srác, hogy a fények végül egy smileyt adtak ki. Nos, ennek a reklámnak az aláfestő zenéje volt ez a dal. Akkoriban még csak egy rövid részletet hallhattam belőle, de elsőre beleszerettem. Igazából nem tudom megmondani miért, de teljesen magával ragadott. És magával is ragad, mind a mai napig. Ki tudja, talán csak a nosztalgia teszi, hogy ennyire oda vagyok érte. Egy biztos, hogy imádom! 

5. Crystal – Ezer hold (2000) 

Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb együttese, egyértelműen a Crystal volt. A mai napig kívülről fújom az összes dalukat, és szerintem még az éjszaka közepén, álmomból felkeltve is el tudnám énekelni bármelyik számuk szövegét. Az ír hangzásvilágú popslágerekkel engem abszolút levettek a lábamról. Az „Ezer hold” volt az első, amit hallottam tőlük, ezért mondhatni ez az, ami a legközelebb áll a szívemhez. Minden ezzel a számmal kezdődött. Ennek köszönhetem, hogy végül hatalmas zenerajongó lettem, és mondhatni 24 órából 24-ben tényleg hallgatok valamit. Örökké a kedvencem lesz.  

Nos, ezek lennének a számomra legkedvesebb nosztalgia dalok. Nektek melyek azok? 

Anno a nyelvtudásom szinten tartása érdekében, úgy döntöttem, hogy belevágok német tévécsatornák nézésébe. Így találtam rá a GZSZ című sorozatra, amire nagyon hamar rá is kattantam. Örülök, hogy így alakult, hisz a szériának köszönhetően számtalan német tehetséget ismerhettem meg. 

Mint például Senta-Sofia Dellipontit. Az említett hölgy 2010 és 2013 között szerepelt a GZSZ-ben, majd távozása után Oonagh néven énekesként folytatta tovább a pályafutását. Legelső dalára a Facebook-on bukkantam rá, amit ő maga osztott meg a hivatalos oldalán. Azt kell, hogy mondjam, engem első hallásra megvett. A népi elemekkel tarkított popdalaival azonnal belopta magát a szívembe. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy ez a stílus mindigis közel állt hozzám. Szinte garantálható volt, hogy a kedvencemmé válik. 

A Crystalon nőttem fel, a mai napig kívülről tudom az összes slágerüket. És anno pont ugyanazért szerettem meg azt az együttest, amiért később Oonaghot is. Mertek egyediek lenni, és a saját útjukat követni, nem pedig a média által kitaposott ösvényt követték. Ennek köszönhetően pedig, valami csodálatosat alkottak.

Másfelől pedig, Oonagh számai többek annál, mint amit az ember elsőre belelát. Az általa képviselt stílus ugyanis egy bizonyos világnézetnel is jár. Akit egy kicsikét is érdekelnek a természeti vallások – mint ahogyan engem is – azok garantáltan kedvelni fogják a munkásságát!  

A Budapesti Operettszínház töretlen rajongójaként, én már a Sztárban Sztár előtt is ismertem Veréb Tamás munkásságát. Bevallom őszintén, a műsornak egy részét sem láttam, de ettől függetlenül teljesen biztos vagyok benne, hogy abszolút megérdemelten nyert. Amikor a YouTube kedvesen felajánlotta nekem, hogy nézzem meg Tomi videóklipjét, nem hezitáltam, egyből kattintottam. Sajnos azonban nem teljesen azt kaptam, amit vártam. Félreértés ne essék, a dala egyáltalán nem rossz, viszont a hangi adottságait ismerve szerintem ennél többre hivatott.

Zene: A zenei alap nagyon fülbemászó, már első hallás után megragadt a fejemben. Különösen az eleje. Viszont nagyon fura Tamást ilyen stílusban hallani, még szoknom kell a dolgot. Ettől függetlenül úgy gondolom, nagyon jól áll neki, de azért reménykedem benne, hogy líraibb dalokat is ki fog majd adni. A 3 pontból mind a 3-at megadnám neki. 

Szöveg: Nagyon megörültem, amikor a videó leírásában olvastam, hogy Molnár Tamás írta a szöveget. A korábbi munkáit csak dícsérni tudom, mindig valami fantasztikusat alkotott. Itt most mégis van egy kis hiányérzetem. A maximálisan adható 3 pontból, itt most 2-őt adnék. Nem mondom, hogy rossz, mert nem az, de kiemelkedően jónak se mondanám. Igazából teljesen átlagos. 

Ének: Amikor a Kelemen Kabátban „Felkel a város” című dalánál azt írtam, hogy nem használták ki eléggé Boldi hangját, még nem hallottam ezt a dalt. Itt tényleg nem gazdálkodtak jól Veréb Tamás énektudásával, és ebből a szempontból nekem a szám egy kicsit csalódás volt. Tudom, hogy ez nem az Operettszínház, és nem musical dalokat fog énekelni popénekesként, de ettől jóval nehezebb dalokat is elbírna a hangja. Hihetetlenül tehetséges előadó, és mégis, itt valahogy nekem ez nem jön át. Valószínűleg ha az „Előttem a kép” lett volna az első szám, amit hallok tőle, akkor nem panaszkodnék, ám tudom, hogy Tamás ennél többre hívatott. Bármennyire is szeretném, a 4 pontból csak 2-öt tudok adni erre. Remélem, a következő szólódalában nem titkolja majd, mit tud, és akkor megkapja a maximális pontszámot. 

Az összesítés alapján Veréb Tamás – Előttem a kép című dalára 7 pontot adtam. Nagyon jó kis dal, viszont úgy érzem, benne azért ennél jóval több van. Ti mit gondoltok?

Aki ismer, az nagyon jól tudja, megszállottja vagyok Írországnak. A kultúrájuktól kezdve, egészen az ország gyönyörű tájaiig, szinte mindent imádok benne. Épp emiatt, mondhatni bármit képes vagyok megkedvelni, aminek köze van a zöld szigethez. A másik dolog, amivel akármit eladhatnak nekem, az a testvérek közötti kapcsolat. Fogalmam sincs miért, de úgy van kódolva az agyam, hogyha ez a két dolog valahol szóba kerül, automatikusan oda fordítom a figyelmemet. Lényeg a lényeg, oda vagyok az írekért, meg a testvérekért. Gondoljatok bele, mit éreztem akkor, amikor rátaláltam a Leopardra. A leírás szerint egy írországi kis faluban játszódik a történet, egy testvérpárral a középpontban. Őszintén mondom, nekem ez már bőven elég információ volt ahhoz, hogy feltegyem az általam megnézni kívánt filmek listájára. Mivel nem egy nagy költségvetésű, agyonreklámozott mozifilmről beszélünk, úgy gondoltam írok Nektek róla pár sort. Én is teljesen véletlen találtam rá a trailerre, de örülök, hogy így történt. Szerintem mindenképpen említést érdemel. Ha másért nem is, Eoin Macken miatt mindenképpen. Az ír színész, aki a Magyarországon is vetített "Merlin kalandjai" című sorozatban Gwaine-t játszotta, egy személyben a film rendezője, forgatókönyvírója és főszereplője. A Leopard mondhatni 90%-ban az ő munkáját dicséri. A maradék 10%-ot a film többi színészének köszönhetjük. Külön kiemelném a másik főszereplőt játszó Tom Hoppert, akinek a neve szintén nem ismeretlen a magyar tévénézők számára. Őt is láthattuk a Merlinben, Percivalt keltette életre. A többieket sajnos még nem ismerem, így róluk nem tudok nyilatkozni. 

kép forrása: www.facebook.com/leopardthefilm

Bár magát a filmet még nem láttam - de nagyon szeretném megnézni - Tom és Eoin eddigi színészi pályafutását elnézve, az alakítással szerintem nem lehet gond. Azért már a bemutatóból is érezni lehet, hogy konyítanak a szakmához. 

De térjünk át egy kicsit magára a történetre. Adott két testvér, akik már egy jó ideje eltávolodtak egymástól, majd apjuk rejtélyes halálát követően az útjaik ismét kereszteződnek egymással. Eleinte hadilábon állnak egymással, ám minden megváltozik, amikor találnak egy sérült lányt a mocsárban. Majd az események ezt követően nem várt fordulatokat vesznek. 

Maga a sztori nekem nagyon érdekesnek hangzik. Bár bevallom őszintén, számomra igazából teljesen mindegy miről is szól egy film, ha a karakterek jól vannak felépítve. Így látatlanban erről nem sokat tudok mondani, de a tény, hogy Eoinnek pszichológiából van diplomája, ebből a szempontból szerintem mindenképp biztató. 

A trailer hangulata egyébként rendkívül rideg és nyomasztó, pontosan olyan, mint amilyennek egy jó thrillernek lennie kell. Engem hihetetlenül lekötött, pedig alapjáraton nem vagyok nagy rajongója ennek a műfajnak.  

Sajnos elég nagy annak a valószínűsége, hogy idehaza nem fogják leadni, de remélhetőleg valamilyen formában minden ország számára elérhető lesz. A bemutató alapján én úgy gondolom, mindenképpen megérdemel egy esélyt. Aztán majd meglátjuk. Ha sikerül megnéznem, majd arról is tájékoztatlak titeket. 

Nektek egyébként a videó alapján mi a véleményetek a filmről? Megnéznétek?   

A blogomon elsőként egy szívemhez igen közel álló együttesről írtam, ami nem volt más, mint a Kelemen Kabátban. A bejegyzés óta nem változtak az érzéseim a bandával kapcsolatban, továbbra is őket tartom a magyar zeneipar legtehetségesebb csapatának. Épp emiatt, a legújabb dalukról mindenképpen szeretnék szólni Nektek pár szót. A „Felkel a város” kb. egy hete került bemutatásra, és nem fogok hazudni, ebbe is elsőre beleszerettem. Nagyon jó kis dal lett. De vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről.  

Zene: Aki ismeri az együttes munkásságát, valószínűleg már az első pár másodperc után rájön, hogy egy Kelemen Kabátban dalról van szó. A stílus, amit képviselnek, tökéletesen megjelenik a zenei alapban, ami számomra mindenképpen pozitívum. Rajongóként pontosan azt kaptam ettől a hangzásvilágtól, mint amit vártam. Tökéletesen kivitelezett, minőségi munkát. Nem kérdés, hogy a 3 pontból mind a 3-at megérdemli. 

Szöveg: Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, a Kelemen Kabátban összes dalszövege közül, jelenleg nálam ez a befutó. A „Felkel Jancsi, a mekis dolgozó” sort elsőként megmosolyogtam, de aztán hamar rájöttem, pont ettől a részlettől lett annyira emberközeli az egész. Magának a szövegnek egyébként rendkívül pozitív üzenete van, zseniálisan lett összerakva. Sokaknak talán már közhelyesnek számít, ugyanakkor én, mint javíthatatlan optimista, soha nem tudok betelni az ilyen dalszövegekkel. 3 pontból, itt is 3-at adok. 

Ének: Ennél a szempontnál kissé nehéz helyzetbe kerültem. Félreértés ne essék, Horváth Boldi hangjával semmi gond nincs. Fantasztikusan énekel, mint mindig. Inkább mennyiségi, mint minőségi problémáim vannak. Egy ilyen képességekkel rendelkező előadót öröm hallgatni, de ennél a dalnál igazából csak a refrénben van hozzá szerencsénk. Tudom, ez egy ilyen szám, és igazából imádom, ugyanakkor mégis van egy kis hiányérzetem. Boldit Szerecsenkirályként szeretem rapperként hallgatni, a Kelemen Kabátban daloknál sokkal jobban örülök neki, ha énekel. Van hozzá tehetsége, nem is kevés. Viszont ez a dal szerintem nem adja vissza 100%-san azt az énektudást, amivel rendelkezik. És emiatt egy ici-picit szomorú vagyok. Fájó szívvel, de egy pontot kénytelen voltam emiatt levonni. (Nagyon-nagyon nem akartam, de a kritika írása során muszáj volt félretennem a szimpátiámat.) Szóval, 3-at adok, a 4-ből. 

Az összesítés alapján a Kelemen Kabátban – Felkel a város című dala 9 pontot kapott tőlem. A srácok ismét nagyot alkottak, és egy szuper kis számot hoztak össze. Ti mit gondoltok? Nektek is tetszik?  

Azt hiszem nem győzöm elégszer hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok az Eurovíziós Dalfesztiválnak. Rengeteg nagyszerű előadót ismerhettem meg a verseny által, akikről enélkül valószínűleg nem is hallottam volna. Egyik nagy kedvencem a svéd Måns Zelmerlöw, a 2015-ös győztes. Az Eurovízió ideje alatt valamiért nem szimpatizáltam vele annyira. Tehetségesnek tartottam, de úgy éreztem egy kicsit túl van sztárolva. Ennek ellenére sokszor hallgattam a "Heroes'-t, és szép lassan azon kaptam magam, hogy én is a rajongója lettem. 

De igazából a tavalyi kézilabda BL-nek köszönhetem, hogy teljes mértékben rabja lettem a munkásságának. A döntő megnyitóján Måns volt a sztárvendég. Egy szál mikrofonnal a kezében kiállt a pálya közepére, és kristálytisztán előadta a dalát. Ezzel engem teljes mértékben meggyőzött. Nem volt semmi körítés, csak ő, viszont pont emiatt volt tökéletes. A szememben az Eurovíziós szereplését is jócskán felülmúlta. 

Felkutattam a fél internetet, hátha találok Nektek erről egy videót, de sajnos sehol nem akadtam rá. Igazán kár érte, mert tényleg nagyon profi volt. Remélhetőleg azért valahol csak maradt neki valami nyoma. 

A hosszas bevezetés után akkor át is térnék Måns legújabb kisfilmjére, ami a "Glorious" című dalhoz készült. Maga a szám stílusában szerintem eléggé hasonlít a "Heroes"-hoz. Ha az ember egymás után hallgatja meg őket, fel lehet fedezni némi egyezést. Viszont szerintem ez egy cseppet sem zavaró, hisz a Napnál is világosabb, hogy Månsnak az ilyen típusú dalok állnak igazán jól. Annyi különbség pedig azért bőven van, hogy mindkét szerzeményt külön-külön kezeljük, és ne másolatként tekintsünk az újabb dalra.

A korábbiakkal ellentétben, mostantól sokkal részletesebben fogom leírni Nektek, mi alapján értékelem a dolgokat. Következzen akkor az értékelés. 

Zene: Maga a zenei alap szerintem nem túl bonyolult, de ez pont így tökéletes. A kevesebb néha több, és ez itt tökéletesen érvényesül. Måns hangja gond nélkül ki tud bontakozni, nem nyomják el a hangszereléssel. Sőt, talán még jobban ki emelik vele. Ennél a pontnál nem igazán tudok mibe belekötni, ezért a 3 pontból 3-at adok erre. 

Szöveg: Véleményem szerint, ennél a szempontnál sem lehet ok a panaszra. Nem egy semmitmondó számról van szó, a sorok között érdemi tartalom is megbújik, és ez nálam már bőven elég ahhoz, hogy megadjam a maximálisan adható 3 pontot. 

Ének: Az előzőleg említett két szempontnál nem túl nehéz bezsebelni a maximális pontszámokat. Viszont az ének esetében, már nem ilyen egyszerű a helyzet. Egy vérbeli profi is bebukhat a rosszul megválasztott dallal, ugyanakkor egy kevésbé jó énekes a megfelelő technikákkal kihozhatja magából a legjobbat. Måns azon ritka énekesek egyike, akik élőben is ugyanolyan teljesítményt tudnak nyújtani, mint a stúdiófelvételeken. Számomra a legnagyobb pozitívum a "Glorious"-al kapcsolatban az, hogy a mondhatni egyszerű zenei alap mellé, egy komolyabb énektudást igénylő dal párosult. Ez pedig Månsnak nem jelentett gondot, simán elboldogult a dallal élőben is. Remekül használja a hangját, aminek ráadásul elég kellemes hangzása is van, így könnyen belemásznak a számai az ember fejébe. A maximálisan adható 4 pontból azt hiszem mindet megérdemli. 

Az összesítés alapján, Måns dala 10 pontot kapott tőlem. Ti egyet értetek ezzel? Mit gondoltok, nektek hogy tetszik a dal?